Csendes barát

(Stille Freundin / Silent Friend, színes német-magyar-francia-kínai film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2025, 147 perc)

Enyedi Ildikó, az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezőjének új filmje a Csendes barát, amely érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között. Egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Ahogy az emberek őt, úgy ő is megfigyeli az embereket. A film három történetet mesél el, ember és növény három tétova találkozását, amikor ez a kétfajta, radikálisan különböző érzékelés egy pillanatra igazán összekapcsolódik. A Velencében hat díjat, köztük a legjobb feltörekvő színésznek (Luna Wedler) járó Marcello Mastroianni-díjat nyert alkotás emberi hősei, akárcsak a kert növényei, kívülálló, magányos lelkek, akik kapcsolódásra vágynak ebben az időn keresztüli érzelmes utazásban.

A film férfi főszereplője a 2023-as Velencei Filmfesztiválon életműdíjjal kitüntetett Tony Leung Chiu-Wai (Szigorúan piszkos ügyek, Szerelemre hangolva, Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája), aki a Variety-nek adott interjújában nemrégiben elmondta, hogy nagyon megbízott Enyedi Ildikóban és legszívesebben máris újra együtt dolgozna vele.

A film további főszereplői, Luna Wedler (A feleségem története, Kékről álmodom) és Enzo Brumm mellette olyan, nemzetközileg is ismert színészeket láthatunk majd, mint A feleségem története főszereplője, Léa Seydoux (Spectre – A Fantom visszatér, Nincs idő meghalni), Johannes Hegemann (Új lehetőségek-sorozat), Sylvester Groth (Becstelen brigantik, Sötétség-sorozat), Rainer Bock (Haneke: Fehér szalag) es Martin Wuttke (Becstelen brigantyk).

A forgatókönyvet Enyedi Ildikó írta, az operatőr Pálos Gergely, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Peri De Braganca, a zeneszerző Keresztes Gábor és Kelemen Kristóf, a VFX Supervisor Klingl Béla, a casting director Asher Irma. Az NFI támogatásával készült film a német Pandora Film, a francia Galatee Films és a magyar Inforg-M&M Film koprodukciójában készült, együttműködve a kínai Redience-szel. A vezető producerek Reinhard Brundig és Mécs Monika. A film teljes költségvetése 10,5 millió euró. A film a tervek szerint télen kerül Európa szerte a mozikba, hazánkban a Mozinet forgalmazza majd 2026 elején.

Rendezte:
Enyedi Ildikó
Szereplők:
Tony Leung Chiu-wai
Luna Wedler
Enzo Brumm
Léa Seydoux
Sylvester Groth
Yun Huang
Luca Valentini
Felix Burose
Forgatókönyv:
Enyedi Ildikó, Tina Kaiser
Operatőr:
Pálos Gergely
Vágó:
Szalai Károly
Zene:
Kelemen Kristóf, Keresztes Gábor

Vetítés, jegyrendelés:

Jelenleg nincs műsoron.